Megtépett vívódás

Kovycs
Megtépett vívódás
 
 
Áttáncoltál az életemen,
ködbe vesztél,
már okát sem keresem,
elmentél. Megtéptél! 
Nem köszöntél.
Nem maradt más nekem
csak az emléked.
De emlékedet is szeretem !
Szeretem a ködöt
mert te érintetted,
szeretem a levegőt, mert a
te lehelted.
Szeretem az utcát 
ahol hallottam léptedet,
szeretem cipőd koppanását, 
szeretem tovatűnő képedet.
Menj, vidd a szerelmedet!
Ne törődj velem!...hogy fáj...
ne adj reményeket!
Szedegetem széttört szívemet,
őrzöm elmúlt szerelmedet.
Nem nézem!...kidobom képedet,
ami csak fájdalom és lom.
Nem tudom!...magamat ámítom...
képedet csak megfordítom. 
Felém jössz újra...álmodom....
könnycsepp gördül le arcomon.
Szeretlek!...a ködbe ordítom.
Nem tudlak nem szeretni,
hiányzol nagyon!
Miért?... ezen vívódom....
 
2...12.10. Kovács László Oroszlány