Kovács László
Gyémántkönnyek
Talán odafent a Jóisten könnyezik,
mikor hajnalban a rózsák bársonyszirmain
apró gyémántgyöngyök gyűlnek.
Talán az angyalok ajándéka ez a csoda.
Valami kimondhatatlanul szép, valami
gyönyörű, a természet csodálatos,
a Földünk önzetlen, míves ajándéka.
E szál virág, amit átnyújtok, a tied,
hajnalban még gyűjtötte szirmai bársonyán
a harmatot, most én átadom neked,
és mert te létezel... Boldog vagyok.
E szál rózsa szépítse meg a napod!
Megvált éltető elemétől, már halott,
meghalt érted, úgy ahogy én is halok,
ha a szerelmed tőlem te végleg eldobod.
Mikor számodra nem leszek már, nem létezem,
s a nap kél keleten. Nézz végig kerteden!
Keresd azt a rózsaszálat, amin a harmat
hajnali gyémántkönnye kel,
simogasd le könnyeit lágyan a kezeddel!
Emlékezz arra, kit eldobtál, ő onnan túlról is
féltően vigyázza életed, örök szerelemmel.
1976
Újraköltve:2015.
Kovycs59
