Oroszlány, szűkebb hazám

Kamaszváros
(Kovycs59)
 
Városom, kinőttél széncsaták mezején, 
mint fái, bokrai erdőnek.
Gyermekeid, polgáraid köszöntenek 
immár hatvan esztendősnek.
 
Itt születtél hol hegyek vesznek körül 
óvva, karolva, féltve.
Mint az anya ki gyermeke testét óvja, 
nagy veszélytől védve.
 
Falu voltál, fejlődtél, gyarapodtál, 
sok dolgot megéltél.
Sokszor vidámság volt arcodon, 
sokszor csak reméltél.
 
Falaid átjárta az élet, 
a tanulás, a munka alázata.
Kötélpályák hangja hirdette, 
él városunk bányászata.
 
Távolról sokszor feljajdult 
az erőmű munkába hívó hangja.
Most is hallom, hogy énekelt 
az osztályzónk visszhangja.
 
Vagonok teltek, vidáman szólt
a mozdony füttye, azt hirdetve:
él a Kamaszváros, élet él benne, 
lábát immár megvetve.
 
Kamaszváros, elhaltak a hangjaid, 
nem szólnak már, vége lett.
Elhallgattak a csillék, 
az osztályzó sem hangzik, befejezett.
 
Nem dúlnak már széncsaták a mélyben, 
az erőmű már csak dohog.
Nem járnak már vígan a vaspályán 
a szénnel megtelt vagonok.
 
Kicsi vagy mi városunk, 
de te vagy az életünk, otthonunk.
Ismerünk miből lettél, mi voltál 
és te maradsz a honunk.
 
Talpad alatt elfogyott a fekete arany, 
nincs már több szén!
Bánya ütötte,fájó sebek lassan gyógyulnak 
határaid testén.
 
Nem baj, ne legyél bánatos, 
hiszen magasodik még a víztorony!
És válaszol rá halkan, még mindig 
a büszkén álló várostorony.
 
Utcáid megvannak, mint testben 
a vért szállító, lüktető erek.
Utcákon férfiak, nők, gyermekek, 
akik akarják, hogy itt élhessenek.
 
Az idő kereke továbbforog, 
de ne add fel, mert élni fogsz!
Élni fogsz, mert lesz ki éltessen, 
a gondon csak mosolyogsz.
 
Ezt kívánjuk neked hatvanévesen, 
akik itt élünk és szeretünk!
Jó szerencsét, köszönjük!
Kamaszváros tied minden tiszteletünk!
 
Kovács László 014.04.13. Oroszlány