Kivágott évszázad

Kovycs
Kivágott évszázad
 
Állt a vén hárs az erdei út szélén,
király a gyalogbodzák gyűrűjében,
nyugszik a múlt farostjai legmélyén,
fészket ringat lombjának sűrűjében.
 
Fagyöngy virít öregedő karjain,
rácsavarodott az idő a törzsére,
megtelepedett a moha lábain,
az idő rakta ágait görcsösre.
 
Kérgén nőtt sebek a múltról mesélnek,
mély hegek, amit ütöttek repeszek,
látott ő barátot, ellenségeket,
állt akkor is mikor egy világ égett.
 
Léteznek-e még vajon azok kezek,
kik a kinőtt szívet kérgébe vésték?
Hányszor fordultak őszbe a levelek,
hársfa emlékét vajon  megőrizték?
 
Aztán az erdő csendjét felborzolta 
a halál, az elmúlás benzin füstje,
repült az évgyűrűk gyászos forgácsa,
fűrésztől remegett a fagyöngy fürtje.
 
Méltósággal dőlt éltető földjére,
a jövőt a fészket még óvta, védte.
Ember egy évszázadot döntöttél le!
Reccsegve meghalt a hegek emléke.
 
2015