Pődör György

 

 
Pődör György
Visszatérés az üres szülői házba..
 
 
Kopott kredenc, üres szenesvödör:
a feledés rozsdaként szöszmötöl.
Lyukas lavór csupán az emlékezés,
megkezdett kenyérben felejtett kés.
 
Visszanéznél, de itt már nincs kire:
a világ zanzásodik kicsire.
Ásít a repedt kályha. Rég kihűlt.
Elment tavaly, aki mellette ült.
 
Valaki néz a tegnap ablakán:
kép lehetett a falon hajdanán.
Az asztalon ott szárad a vekni,
próbálja a kopott kést feledni.
 
 
 
Pődör György
Meghallani a jót
 
A költészet ott kezdődik, ahol
már nem keresed magadban a szót,
vagy aki szívből csak neked dalol,
anyóban a lánykát, lányban az anyót.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
nem kell leírnod, milyen az égbolt,
hisz mindenki fölé egy ég hajol,
csak elhitetni, hogy mindez szép volt.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
üzenetet hordoz minden illat,
és hol a lélek ha űrbe szagol,
minden kétely ott semmivé sikkad.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
a harag az harag, nemcsak látszat,
s az igazság nem magában dacol,
mert a törvény kisembert kijátszhat.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
nem hazudik a hitves szerelmet,
valódi hév, mi este átkarol,
és nem úgy viszonzod, mint kegyelmet.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
a versben nem remegnek a szavak,
rag vagy jelző senkit meg nem zsarol,
s leírják azt is, amit nem szabad.
 
A költészet ott kezdődik, ahol
ha leírsz valamit, az a valód,
s szíved, nyelved, mondatot úgy tagol,
hogy abból már meghallani a jót...
 
__________________