Ladányi András
„Bányász vagyok…”
Zúgott nóta középkorba,
tárnák népe így dúdolta.
Vidám hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – kiált nagyot.
Nem félt ő a sötétségtől,
savas víztől fojtó légtől.
Érces hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – kurjant nagyot.
Csákány nyele törte kezét,
fény kerülte büszke fejét.
Dacos hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – ordít nagyot.
Tárnák álltak időfényben
évszázados messzeségben.
Dicső hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – rikkant nagyot.
Mára nincs szükség bányákra,
sem öntudatos bányászra.
Dühös hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – kiált nagyot.
Huszonegyedik század, ó,
nóta távolban elhaló.
Néma hanggal: Bányász vagyok,
ki több nálam! – suttog fagyot.
Bányász szívben nem él remény,
lelke keserű és kemény.
Nem szól ajkán: Bányász vagyok,
ki több nálam! – néma, halott.
Forrás: poet.hu
