Kun Magdolna

Ne félj

 

Ha majd fényes lelked csillagok közt lebeg,

és pillelépted nyomát is elfújják a szelek,

én az emlékek földjére virágot ültetek.

S akkor a virágok vérző gyökere

belekapaszkodik homokszívedbe,

és könnyeivel eloltja azt a tűzsebet,

amit a „nem vagy már” távolság belé égetett.

Ne félj! Virágaim megszépítik örök álmodat,

mert sötét árkodba színes fényt lopnak,

hogy a lelkedre nehezedő éjszakai árnyak

ne félemlítsék meg világtalan házad.

 

Kun Magdolna

Halkan szólok

 

Halkan szólok most, figyelj egy kicsit,

hogy feltárhassam azt, mi szívemben rejlik,

és meghallgatást lelhessen minden egyes szó,

ami könnyek nélkül ki nem mondható.

 

Halkan szólok most, hogy ne törjön a csend,

ami oly nagyon, oly fájón feszít idebenn,

mint az a bánat, amit majd magunkkal viszünk

oda, ahol soha többé nem beszélhetünk.

 

Halkan szólok most, és visszafogottan,

ne fájja lelkünket, mi a szóban benne van,

s ne sértse meg valósága a magunk igazát,

hisz az igazság az útvesztőkön sosem vezet át.

 

Kun Magdolna