Kovács László
A tölgyfa szíve...
Az öreg tölgyfa mára már új lombot növesztett,
őrzi magán a megkopott, elmúló éveket.
Kérge lassan kinövi a belevésett szívet,
nézem a vén fát... itt voltam először szerelmes.
Lombok között az égre nézek... remélem, látod,
kincsem itt lent e világot, látod öreg párod?
Tudom, ha tehetnéd, most te könnyem letörölnéd,
kezeidet remegő kezembe beletennéd.
Halkan suttognád, mint akkor: - én nagyon szeretlek,
hiányzol nagyon... megtörve járom az éveket.
Lehajtom öreg fejemet, látom emlékedet.
Itt vagy fiatalon, rám emeled tekinteted,
érzem csókod, érzem dobogó kicsi szívedet.
Az enyém a tied nélkül már csak szokásból ver,
nincs már nekem semmim, csak a vén tölgyfán ez a jel.
Évgyűrűk szaporodnak, életem így múlik el,
várom azt a percet, mikor nekem is mennem kell...
Kovycs59
