----------------------------------------------------------
 
 
És nem foghatom a kezedet anyám.....
           (Kovycs59)
 
Immár harminc éve nem vagytok velem, 
kik adtátok nekem életem. 
Szívem keserű, szemem könnyes, 
gondolkodom a mostoha életen.
Miért szálltál fel arra hajóra ?...
amely búcsú nélkül csendben kifut
Mindenki tudta, hogy erről az útról 
soha nincs visszaút.
És nem foghatom a kezedet ANYÁM.....
 
Rideg sírhant felett nevetek kőbe vésve,
ennyi marad csak nekem. 
Nézem bánattal telve, 
agyamba lüktetve pereg az életem.
Szerettél, csókoltál,ápoltál, dorgáltál 
a kőre ez sincs felvésve.
Szenvedtél, megcsaltál, elmentél! 
Hiányzol!... üvöltöm megkésve.
És nem foghatom a kezedet ANYÁM...
 
Rád csak az árva fenyőfa vigyáz,
amit a sírodra jó apám rakott.
Elmondom neked jó anyám, hogy 
a rút halál hozzá is bekopogtatott.
Arcán hordozta a bánatot...
hiányod kínozta, szíve magányos volt 
mikor ő is végleg távozott.
És nem foghatom a kezedet ANYÁM!
 
Mikor utolsó útjára kísértük, 
a harang hangja sírok között tovaszállt.
Az apám te hozzád érkezett,
melletted nyugszik, lelke veled eggyé vált. 
Most csendben nyugosztok... 
én itt állok megtört szívvel, egyedül, árván.
A fenyőfa már kettőtök nyugalmát vigyázza,
szomorúan énekel egy madárpár az ágán.
És én nem foghatom a kezeteket ANYÁM!
 
E világban maradtam, küzdök és szenvedek.
Érzitek e szívem keserű fájdalmát odaát?
Látjátok fenyőfa alatt árva fiatok, 
ki arcán viseli a gyászotok rajzolatát? 
Látjátok-e, hogy hajam lassan megfesti az idő,
életem immár nélkületek múlik.
Még itt vagyok dolgozom, teszem a dolgom, 
az évek elteltek, én életem is tovaúszik.
És közben nem foghatom a kezeteket ANYÁM...
 
 
Majd ha szívem eljátssza utolsó szólamát, 
a vén fenyőfa alatt már senki nem áll. 
Amikor értem szól a lélekharang, 
szívem megnyugszik, lelkem a végtelenbe száll.
A rideg sírkövet már senki nem simogatja 
akkor talán már ott lehetek,
Ahol nem múlik az idő, nem fáj már semmi 
ott leszek végre veletek.
és megfoghatom a kezeteket..ANYÁM.
 
 
 
Sv.átirat:      014.11.20. Kovács László Oroszlány
 

Hangos vers

-------------------------------------------------------------------------

HALOTTAK NAPJA (pályázat)
(akrosztichon)
 
H  alljad szavamat te rút Halál!- én még élek
A  nyámat vetted el és akiket szeretek
L  átod kihalt tájaidon égnek a mécsesek
O  ltárodat beragyogják ma a gyertyafények
T  e elveheted a testet, de soha nem győzhetsz
T  e engemet elragadhatsz és magadhoz köthetsz
A  z emlékeket elvenni nem leszel soha képes
K  inek szólt a harang, azért égni fog a mécses
 
N  agy fájdalmat azt okozhatsz, de nem vagy hatalmas
A  csatát megnyerheted, de nem lesz diadalmas
P  ár kormozó gyertya, mécsesek fénye értük ég
J  óságos szeretteink arca lelkünkbe beleég
A  szívük már nem dobban! De emlékük bennünk él...
 
Kovács László (Kovycs59)
 
___________________________________
 
Tölgyfa szíve...
 (Kovycs59)
 
Az öreg tölgyfa mára már új lombot növesztett,
őrzi magán a megkopott, elmúló éveket.
Kérge lassan kinövi a belevésett szívet,
nézem a vén fát...itt voltam először szerelmes. 
Lombok között az égre nézek...remélem látod
kincsem itt lent e világot, látod öreg párod?
Tudom ha tehetnéd most te könnyem letörölnéd,
kezeidet remegő kezembe beletennéd.
Halkan suttognád mint akkor:-én nagyon szeretlek,
hiányzol nagyon... megtörve járom az éveket.
Lehajtom öreg fejemet, látom emlékedet.
Itt vagy fiatalon, rám emeled tekinteted,
érzem csókod, érzem dobogó kicsi szívedet.
Az enyém a tied nélkül már csak szokásból ver,
nincs már nekem semmim,csak a vén tölgyfán ez a jel.
Évgyűrűk szaporodnak, életem így múlik el,
várom azt a percet mikor nekem is mennem kell...
 
KL.2015.05.26.ORL.

--------------------------------------