Félig Szabadon

Kovács László 
Vallom félig szabadon...
 
Valahogy mindig odaérkeztem,
ahova én sohasem tartottam,
lézengtem, és ahova érkeztem,
azt bizony nem én választottam.
 
Talán még létezik az a nagykönyv,
ahol az én sorsom írva vagyon,
íródott-e olyan törvénykönyv,
ami nem ítél, átvisz a bajon.
 
Azon, egyre azon gondolkodom,
vajon ki írt könyvem lapjaira?
Vajon meddig lesz nyaram, tavaszom,
mikor hullik létem darabjaira?
 
Miért én, miért itt, miért pont most...
kíváncsi lennék válaszaira...
Az úton, mit keresek itt és most,
félelemtől alig egy háznyira.
 
Mert vannak, voltak, lesznek próféták,
akik irányították sorsomat.
Kiszabták, iktatták, szabályozták,
vezényelték előre utamat.
 
Mit tegyek, hogy éljek, azt megszabták,
mérték, adták, ha jutott, dolgomat
megszavazták, iktatták, számolták,
osztották érte bérem, zsoldomat.
 
Most is cincog zsoldom, munkám az nincs,
igaz, így dolgom is nagyon kevés.
Könyvben az oldalak lassan telnek,
sorokat írja a semmittevés.
 
Felépített életem falain
megül a félelem, mint a penész.
Rendült hitem remeg alapjain,
hinni, hogy érdemes, nagyon nehéz.
 
Kivel, hogy jussak előrébb, odább...
sorsom könyvét immár magam írom.
Bátran akarok én lépni tovább,
sorokért a csatát magam vívom.
 
A felkent, hamis, öntelt szavaknak
nem hiszek már, nem nagyon tagadom,
örülni fogok minden tavasznak,
vallom és jegyzem "félig szabadon".
 
Megtanultam a próféták nélkül,
egyedül haladni az utamon,
"állandóság szövetéből" ki lehet,
ki kell lépni, hirdetem és vallom.
 
Azt is megtanultam saját magam,
én segíthetek csakis magamon,
Amire vágyom: előre menni
utamon, de teljesen szabadon!
 
Kovycs59