Egy volt bányász sóhaja...

Kovács László
Egy volt bányász sóhaja...
 
Kik most e verset olvassák, nem értik,
miért került papírra ez a rímekbe szedett zagyvaság.
Nincs benne semmi sem, mi figyelmet megfogná,
nincs benne szerelem, nincs benne csalfaság.
 
De mielőtt itt hagynád a szavakat,
ha megfogja elméd egy szó: bányászat.
Akkor te bizony végigolvasod,
mert ott éltél, te jártad a bányákat!
 
Vegyük sorba, miért van az, hogy annyian
szívünkbe írtuk a bánya szeretetét.
Mikor talán most örökre vége lesz,
akkor is óvjuk a munkánk becsületét.
 
Rá választ adni már senki nem tud,
kérges kezében szívlapát, csákányának nyoma.
Még lelkében visszacseng a szénfal megadó robaja
de nem kell már, hogy félve várja őt haza asszonya.
 
Ránéz, ott lóg polcán a búcsúzás fokosa.
Szeme csillog, tudja, itt van élete alkonya.
Hiányzik a bánya, a kaparó érdes hangja.
Hiányzik a brigád, a pajtások összhangja.
 
Eszébe jutnak a múlt kopott képei,
Mikor ifjúként leszállt ő a föld gyomrába.
Harminc év, kín, verejték, széncsaták hangja,
levegő szaga még ott van az orrába.
 
Hallja hangját még annak, ahogy a szén dalolt,
ahogy féltve nyugalmát a csákányával dacolt.
Hallja még a dőlő szénfal megadó morajló robaját,
Látja a szénfalat, ahogy állja a bányászok rohamát.
 
Gondolata elszáll a régi idők felé, nem bánja,
így alakult, és a bánya adta neki kenyerét.
Eszébe jutnak a pajtások, azok harmincheten,
kik alulmaradva mondtak örök Jó szerencsét!
 
Agyába pörögnek azok a vidám képek,
mikor a társakkal az ivóba beléptek.
Ott vannak azok is, mik szomorúak voltak,
lélekharang hangja, amik pajtásokért szóltak.
 
Mert bizony a bánya nem csak szenet termelt,
termelt ő mást is, halált és sok beteg embert.
Felettük az omlás, mellettük a gépek, rugdaló lánc,
feszült figyelem, halált rejtő vészek.
 
Bányászok! Ők azok, kik meg voltak becsülve,
most máshogy szól a fáma, mások a törvények.
Egészségüket adták, a legdrágább kincsüket,
Rájuk sütött bélyeg: "ROKKANTAK" szegények.
 
Harcolni kell nekik, amiért addig dolgoztak,
Bizonygatni olyanoknak, kik bányába sem voltak.
Jogos jussukat vitatják? Új törvényt alkottak!
Azok, akik bányalevegőt még nem is szagoltak.
 
Becsüljük meg hát őket, tisztelt nagyjaink!
Bányászokat, betegeket és az eltávozottakat.
Becsületük így is kopott, miért kell bántani,
szakmájukat óvva féltő megmaradottakat.
 
Becsüljük a kincset, mit még hazánk földje rejt,
Élhetne bányászatunk, csak a pálya lejt.
Meggondolt döntést azoktól, kik hozzá értenek,
Ja és még valamit, uraim! A BÁNYÁSZ NEM FELEJT!
 
Te kedves olvasó, ha már ezt olvasod,
eljutottál eddig, nem volt benne csalfaság.
Bányászat szó megfogta a te figyelmed, és ha
elérte lelkedet, akkor nem is volt zagyvaság.
 
Kovycs59