Csendes a bányásznap...

Kovács László (kovycs59)
Csendes a Bányásznap
 
(egy kihaló szakma margójára)
 
Tatabányán a sortűz eldördült,
a bányászok ott halottá váltak.
A keservük csak gyűlt, egyre csak gyűlt,
a bányáért, jussukért kiálltak.
A kezük kemény ökölbe szorult,
négy bányászunk akkor a porba hullt.
Bányászok, az évben miénk egy nap,
nem feledünk. Éljen a Bányásznap!
 
Szénporos arcok, hűséges társak
lent egymás életére vigyáznak,
mindenki elveszik, ha hibáznak,
egymásnak Jószerencsét kívánnak.
Így élnek ők külön kis családban,
együtt vannak örömben, bánatban.
Bányászok, az évben miénk egy nap,
nem feledünk. Éljen a Bányásznap!
 
Mécsünk fellobban, szívünk még dobban.
A mélyben lent dacolunk veszéllyel.
Fejtjük a föld kincsét szenvedéllyel,
bányalég lesújt alattomos kéjjel.
Gerenda roppan, szénfalunk robban,
lármafa koppan, élet ellobban.
Bányászok, az évben miénk egy nap,
nem feledünk. Éljen a Bányásznap!
 
Csatákat nyertünk, néha vesztettünk,
pajtásokat, társakat temettünk.
Ellenségünk mégsem a természet,
szakmánkat most rágja az enyészet.
Egy tollvonás, mit írt a rút érdek,
jövő nincs, maradnak az emlékek.
Bányászok, nekünk csak egy nap maradt,
némán fogyunk el. Csendes a Bányásznap.
 
Kovycs59