Egy költő zseni emlékkönyvébe

Kovycs

 
Verset csak úgy írjál,
ha magadat adod,
csak akkor fogadja el
azt az olvasód.
Lelkedből szóljon,
szívedből írd éneked,
sikered kulcsa, értelme
csak ez lehet.
 
Ha, mint a gép dolgozol,
tömeget gyártasz,
nem használsz vele, sőt
lehet, hogy csak ártasz.
Hiába írod sorba
a rímes szavakat,
szíved lelked nélkül
nem hallják szavadat.
 
Nem írható le az, ami
mozgatja íráskor kezedet.
Honnan jön? ...ne kérdezd,
válaszolni rá nem lehet.
Felhúzza a szeget, amit
Arany János emleget.
Intését fogadd meg,
ha keresed a rímeket.
 
Nagy költőink mind-mind
mutatják az irányt,
alázattal tanuljad,
igyad Ady Endre szavát,
zenéljen lelkedben
Petőfink éneke,
mi a költők célja,
azt ő már megénekelte.
 
Szeresd, tiszteld őket,
akik már elmentek.
Halljad meg és olvasd
a ma élő költőket.
Kritikákért ne haragudj,
azok nem ártanak,
még ha néha úgyis érzed,
leteszed pennádat.
 
Nem leszel halhatatlan,
versed nem is szavalják,
nem fognak ráépülni
nyelvünkből a vizsgák.
Virtuális világunk
ontja a verseket,
de másét ne vedd el,
mert eladod lelkedet!
 
Máséhoz ne add nevedet,
mert az lelkének darabja,
ha nincs Múzsád, gondolatod,
legyél inkább örökre néma.
Nem fog neked sikert teremni.
Gondolatot nem lehet ellopni!
Máséért nem fognak szeretni,
lesz a neved bizony, „a senki."
 
Hallgass egy félig sem költő
itt-ott rímtelen versére,
és engedd meg, hogy ezt
margódra szívvel jegyezze:
Tiszteld olvasódat,
légy hozzá alázattal,
lelkébe hatolj verseddel,
kápráztasd őt el, de sajáttal.