Amikor a verset

Amikor a verset

Amikor a verset olvasom, úgy teszem azt,
mint ahogy malom őrli a tiszta búzát,
lelkem kövei lassan őrlik azt lisztté,
szívemmel látom meg a vers alkotóját.
Amikor a verset olvasom, úgy teszem azt,
hogy tudom a sorok mögött egy ember van,
ki pennájával nekem ajándékot ad,
megszólít engem, ott legbelül magamban.
Amikor a verset olvasom, úgy teszem azt,
átérzem én baját, szerelmét, örömét,
hiszen a soraiban magából is ad,
nekem adja a legdrágábbat: A lelkét.
Amikor a verset olvasom, úgy teszem azt,
hogy érzem fogja kezem a vers írója,
együtt van, velem él, mellém letelepszik,
elkísér engem, ki sorait most rója.

***

Amikor a versemet írom, úgy teszem azt,
mint egy ember, ki érzéseit átadja,
szeretném megölelni ki azt olvassa,
kísérni őt, bármi is lészen a sorsa.
Amikor a versemet írom, úgy teszem azt,
pőrén, tisztán megmutatom mi belül van,
miből gyúrt engem emberré a Teremtő,
amit érzek, visszaköszön a sorokban.
Amikor versemet írom, szívemből teszem,
mert ki „költő" csak tiszta szavakat adhat,
önzetlenül adja át az olvasóknak,
mert erőt és kitartást csak tőlük kaphat.

2016.04.13. Orl.

Kép: Van Gogh Olvasó nő